Egy új élet kezdete ( 6. fejezet)

A negyedik hónapban voltam, mikor ideális helyet találtam magamnak egy kis kikapcsolódásra. Gyakran jártam a Regent's Parkba összeszedni a gondolataimat vagy csak olvasgatni.

Akkor a legnagyobb dolog, aminek örültem: tudtam, hogy egy egészséges kisfiúnak fogok életet adni. Egy héttel korábban elmondta az orvos, én pedig, büszke voltam, hogy egy fiút fogok szülni. Akkor már elég jól látható volt az állapotom. Sokat  beszéltem  a kicsihez. Azt olvastam, hogy érdemes, mert így figyelni fog a hangra, és megtanulja felismerni azt. Ilyenkor, úgy éreztem magam,mint akinek elment a józan esze, de azért mindent elmondtam a neki. A  leggyakoribb téma, Sherlock volt. Minden kalandunkat amit átéltünk elmeséltem. Regéltem, hogy milyen jóképű volt az apja, és mennyire szerettem, amit egészen addig nem is tudtam, amíg ő meg nem fogant.

De ami nem hagyott nyugodni, a Moriarty nevű rémkép volt. Túl nagy csend volt róla. Ez történt az előtt is, hogy a legutóbb visszajött. Féltem, hogy tervez valamit, amit mi nem  úszhatunk meg élve. A díványon fekve, ezen gondolataimból a baba első rúgása billentett ki. És még azt követően jó pár, ami a rúgások közül igazán erős volt.

- Hé, fiatalember, ne szorítsd ki anyádból a szuszt, jó?- mondtam nevetve.

Megint éreztem a rúgást, de most sokkal gyengédebben.

Lestrade is gyakran feljött munka után. Úgy tűnik, még mindig nem talált magának barátnőt, ha hétvégén is meglátogat.

Egyik délelőtt egy futár egy kis csomagot hozott. Csak reméltem, hogy nem levélbomba, amit Jim küldött köszönésképp. Kibontottam a csomagolásból, és egy tömör ezüst gyűrűt találtam a közepén egy zafír kővel. Még fel sem ocsúdtam a csodálkozásból, mikor jött az SMS:

,,Hordja egészséggel. MH”

Azt sem tudtam hol vagyok hirtelen. Mi ez? Mycroft Holmes csak nem feleségül kér? Ez lenne az évszázad vicce. Ezt minden esetre, meg kell magyaráznia!- gondoltam. Nem is kellett sokat várnom, mert délután megjött az emlegetett szamár, ezúttal kopogás nélkül nyitott be. Pont vanília fagyit és savanyú uborkát tömtem magamba.

- Maga mit csinál?- kérdezte ledöbbenve.

- Amint látja, táplálkozom.

- De így? Nem hinném, hogy jót tenne a magzatnak, ha okoz magának egy jó kis gyomorrontást.

- Nem lesz semmi bajom. Csak most ezt a kombinációt kívánom, de megható az aggódása.

- Remélem, tetszett az ajándékom.

- Igen, gyönyörű de Mycroft...

- Ne féljen nem akarom eljegyezni. A gyűrű az anyánké. Apánk halála után a családi ékszereket letétbe helyeztem kivéve ezt a gyűrűt az én ujjamon, talán, már észrevette. Ez az apánké volt, de neki már nincs szüksége rá, és anyám pedig nem sok hasznát venné az ideggyógyintézetben, gondoltam magának adom, Jane. Mindig is azt akarta, hogy én vagy Sherlock ezzel kérjük meg valaki kezét, de engem mindig lekötött a munkám, a drága öcsémet, pedig csak maga viselte el hosszú távon, a mai napig nem tudom, hogyan. Megmondom őszintén, nekem még most is rejtély hogy maguk ketten összeszűrték a levet.

- Elhiheti, nekem is. Sherlock soha egyetlen nő iránt sem mutatott érdeklődést, kivéve talán Irene Adlert.

- Nehogy azt higgye, Jane, hogy az öcsém szerelmes volt belé. Őt csak lenyűgözte az, hogy valaki még nála is okosabb és ez egy nő.



Egy hónappal később még különösebb esemény történt amit nem tudtam hová rakni. Szokás szerint a temetőben voltam és Sherlockhoz beszéltem.

- A fiad szakasztott olyan kezd lenni mint te! Ritkán hagy aludni éjszakánként, csak ő nem a falat lövöldözi, hanem engem rúg oldalba egy éjjel tízszer. Bárcsak te is itt lennél! Miért tetted ezt? Hogy hagyhattál itt?

Beharaptam a szám szélét, hogy visszatartsam a zokogásom, amég a könnyek elkezdtek lefolyni az arcomon.

Haza mentem és az ajtómon egy cetlit találtam ezzel a felirattal:

,,Bocsáss meg.”

Sherlock? Nem, az nem lehet! Vagy Moriarty? Az egész testem remegett, mikor megláttam, hogy  Mycroft közeledik.

- Jane? Rosszul van?

Némi aggodalom volt a hangjában.

- Sherlock él! - mondtam elfúló hangon, majd minden elsötétedett.

Arra ébredtem, hogy valaki ütögeti az arcomat.

- Jane! Jane, hall engem?

Mycroft sziluettje rajzolódott ki előttem.

- Sherlock életben van! Nézze mi volt az ajtómra ragasztva!

- Nyugodjon meg, utána fogok nézni. Meglátásom, hogy valaki szórakozik magával. Most pihenjen, mindjárt itt az orvos!

Az izgalmon kívül semmi bajom nem lett, sem nekem sem a babának. A doki beadott egy nyugtatót, én pedig mély álomba zuhantam.