Egy új élet kezdete ( 7. fejezet)

Következő nap meglehetősen kipihenten, bár kissé kótyagosan ébredtem fel. A nyugtató megtette a hatását. Nemsokára jött egy SMS. Mycroft. Ki más lenne?

„Jó reggelt!  Jobban van? MH”
„ Igen. Köszönöm, amit tegnap értem tett. JW”
„ Az egy egyértelmű cselekedet volt. És ne aggódjon! MH”

A nap eseménytelenül telt. Nemsokára Mrs Hudson jött, bőséges reggelit készített, kitakarított. Elmentünk bevásárolni is, de nem hagyta hogy egy kiló kenyérnél többet hozzak a csomagok közül. Otthon mindketten a tévé elé telepedtünk csak úgy, mint anno a Baker Streeten.  Este ment haza, búcsúzásnál pedig a hasamat simogatta.
A következő napokban sehogy sem ment ki a fejemből az üzenet. Egyfolytában az a hihetetlen szituáción járt az agyam, mi van ha Sherlock él? És mi van ha Moriarty talált meg? Akkor már rég halott lennék. Talán. Vagy nem. Szerencsére egy kopogás kiverte a fejemből ezeket a dolgokat.

- Szép estét, Jane!
- Önnek is felügyelő! Mi szél hozta?
- Csak a társaságára vágytam és megnézzem mi újság. Remélem, nem zavarom.
- Nem dehogy, Greg jöjjön beljebb!
- Hogy viseli?
- Most még jól, köszönöm, de néha kezd fájni a hátam. Alighanem a növekvő pocakom a bűnös. A kisfiam  nagyon élénk, le sem tagadhatná, hogy Sherlock az apja!
Ezen mind ketten jót nevettünk.
- Nem marad vacsorára? Szívesen látom!
- De csak ha nem jelent túl nagy kellemetlenséget. Nem akarok a terhére lenne.
- Egyáltalán nincs a terhemre, örülök ha látom!
- Akkor köszönöm, a meghívást elfogadom!

Jól belaktunk a csirkesalátából közben kitárgyaltunk néhány dolgot majd Lestrade elköszönt, én pedig lefeküdtem.

Egy hét múlva  telefonhívást kaptam a kedves, drága nővéremtől.
- Szia, Jane! Hogy vagy?
- Jól, Harry. És te?
- Figyelj, mikor tudnánk találkozni?
- Harry, ha pénz kell figyelmeztetlek, egy pennyt sem kapsz tőlem!
- Nyugi már, nem pénz kell!
- Merem remélni!
- Mondtam, hogy nem az kell. Mikor érsz rá?
- Találkozzunk holnap, az Oxford Streeten.
Kíváncsian vártam mi fog ebből kisülni. Másnap meg is történt a nagy viszontlátás.

- Szia Harry!
- Helló Jane! Jézusatyaúristen! Hiszen te terhes vagy!
- Nem mondod?!
-  Miért nem szóltál róla?
- Te is tudod, Harry, hogy sosem jöttünk ki és nem akarom, hogy a fiam körül majd az iszákos nagynénje legyeskedjen!
- Szóval, fiú lesz! Tájékoztatlak, hogy mellesleg fél éve száraz vagyok! De inkább magadról mesélj! Ugye az a zsenihülye detektív az apa?
- Ezt beszéljük meg inkább egy kávé mellett.
Töviről hegyire elmeséltem neki mindent, kihagyva a mostani életem egyes részeit, mint a folytonos rettegés, Mycroft és egyebek.  Mikor a végére értem a mondandómnak a baba pont ekkorra időzített egy mozdulást, én pedig felszisszentem.

- Hugi, mi a baj?- kérdezte ijedten Harry.
- Nincs semmi baj, csak megmozdult. Nem akarod megfogni?
- Viccelsz velem? Az én unokaöcsém!

Olyan emócióm lett, hogy  egyszer az életben van esélyünk a jó testvéri kapcsolatra. Nem sokkal ezután egy este Mycroft elhívott vacsorázni. Szinte sejtettem, hogy valami rohadtul flancos étterembe megyünk, így igyekeztem kicsípni magam. Alig vártam, hogy láthassam az idősebbik Holmest enni. Tudtam Sherlock jóvoltából, hogy képtelen a diétáját tartani, végre azt is szemügyre vehettem, hogy miért. A helyel kapcsolatban nem tévedtem, ugyanis a Ritzbe vitt. Azonban Mycroft étkezési szokásait illetően csalódnom kellett, szinte semmit nem rendelt. Valószínűleg, előttem nem akart falni, mert akkor hová lenne a méltósága? A gondolat megmosolyogtatott az elmémben, bár biztosra vettem, hogy odahaza, a négy fal között még az este folyamán alaposan jóllakik.

- Az ilyen kitűnő vacsora megkíván egy kis sétát, mit gondol? Persze, csak ha nem nagyon fáradt. - ajánlotta fel miután fizetett.
- Nagyon szívesen, jól esne a friss levegő.
- Igen, idebent nincs túl nagy légmozgás.
A karját nyújtotta én pedig belé karoltam. Csodálkoztam, hogy úgymond ilyesfajta testi kontaktust keres velem, de ha már ennyire elegánsak vagyunk, hát adjuk meg a módját!
- Még mindig semmi hír Moriartyról?
- Egy betűnyi sem, mintha a föld nyelte volna el.
- Ott a pont! Ez az egész meglehetősen déjá vu szerű. Ugyanez volt, amikor megígérte Sherlocknak, hogy visszajön.
- Nagyon nem tesz jót most magának ez az állandó feszültség. Élvezze a terhességet!
- Én próbálom, de egy ilyen helyzetben minden normális ember kiborulna! - mondtam már-már a sírás határán.
Mycroft gyengéden átkarolt.
- Jöjjön, Jane, hazaviszem!

Az utolsó emlékem az, hogy a kocsiban vagyok. Ezt követően egy rémálom sikeresen felébresztett békés szendergésemből. Újra álmodtam Sherlock zuhanását. Sikítva, verítékben fürödve, zihálva tértem észhez.

- SHERLOCK!

Meglepve tapasztaltam, hogy Mycroft az ágy melletti fotelban ücsörög. Csak rá kellett néznem és tudtam, hogy elbóbiskolt. Nem esett nehezemre kitalálni, mert a visításomra akkorát ugrott mint egy kenguru. Ha nem foglalt volna le az a jelenség, hogy a szívem kiakar szakadni a mellkasomból, még nevettem is volna. Ezt is megértem, hogy a mindig hűvös és kegyetlen Mycroft Holmesra frászt hozom, akaratomon kívül.

- Nyugodjon meg! Csak rémálma volt!
- Sherlock haláláról álmodtam.
- Észrevettem. Már nincs semmi baj!
Egy pohár vizet nyújtott felém.
- Egyébként, mit keres itt?
- Idefelé jövet elaludt a kocsiban. Nagyon nyugodtnak tűnt, nem akartam felkelteni.
- Azt akarja mondani, hogy maga hozott be és fektetett le?
- Remek következtetés! Utána pedig leültem a fotelba és...
- Ön is szunyókált egy sort!
Gyorsan rám terelte a témát ennél a mondatomnál.
- Hogy érzi magát?
- Kicsit jobban.
- Jól van. Próbáljon vissza aludni.
Nem kellett kétszer mondania. Ez a kis lidércnyomás meglehetősen kimerített.

Hétvégi szokásos rituálé: virágbolt, temetőbe taxizás Mrs Hudsonnel, ebéd hol az én lakásomon, hol a Baker Streeten.  Ez alkalommal az utóbbi területen. Segítettem neki főzni, belőle pedig akkor is a féltőn óvó személyisége beszélt.

- Nem akar leülni, kedves? Maga a vendég, nem szükséges segítenie.
- Köszönöm, de most jól esik a tüsténkedés. Viszont kérhetek egy szívességet, Mrs H.?
- Amit csak akar!
- Felmehetnék a lakásba?
- Természetesen, de nem akarom, hogy felizgassa magát. Biztos, hogy ezt szeretné?
- Igen, biztos.
- Rendben, menjen csak.

Odafent mindent úgy találtam, ahogy hagytuk. A fotelt a hegedű foglalta el, a kandallópárkányról a koponya meredt rám. Bementem Sherlock szobájába és leültem az ágyra. A párnahuzat még mindig a kesernyés arcszesztől illatozott. Nem tudom meddig ülhettem ott, mikor Mrs Hudson kiabálására lettem figyelmes.
- Jane! Minden rendben odafent?
Kimentem a lépcsőhöz.
- Persze, jól vagyok. Menjek segíteni?
- Már nem kell, drágám! Kész az ebéd, jöhet enni!
- Azonnal lent leszek!

Meg egy pillantást vetettem a nappalira, sarkon fordultam és leballagtam a lépcsőn.